Ma azért rendesen kiakadtam anyámra. Ugye, a szüleim is cigiznek, és elég szar arra hazajönni, hogy füstben áll a konyha. Büdös a ruhám, a hajam, meg a szüleim persze, a kabátom, a sálam... Így létezni nem lehet. Szal' megmondtam anyának, hogy elegem van, és nem szólok hozzájuk, amíg le nem szoknak. Mert ha még a saját életüket basznák el. De hogy az enyémet is! Undorító... A padtársam megint cigizni ment a lánnyal. Most már muszáj leszek neveket írnom, de mivel senkit sem szeretnék megbántani, más neveket találok ki a személyeknek. Nem leszek szemét. Most nem. Csak a kezdőbetűk lesznek ugyanazok. Na. A padtársam Franciska, a lány meg Tamara. A barátnőm akitől Tamara elküldött ötödikben, ő Enikő, ő most már a legjobb barátnőm, és a volt legjobb barátnőm Zsuzsi. Akit meg most Tamara ki akar túrni, ő Blanka. Tiszta sor. Szóval Tamara jóban van Franciskával, és szegény Blanka ott szenved... Annyira sajnálom Blankát, mondjuk Franciskát is szeretem, csak nem értem, hogy miért barátkozik egy olyan kis szarkavaróval, mint amilyen Tamara. Lehet, hogy most úgy tűnik, én vagyok a gonosz, meg milyen köcsög vagyok, de ez nem így van. Csak írom amit látok, és amit gondolok.

Beszéljünk valami jó vidám témáról. Olyan nincs. De azon jókat szoktunk nevetni, amiket néhány fiú művel matekon: P Ma felküldték az egyik fiút az igazgatóiba, amúgy nem ment be, csak az ajtó előtt várt. Tiszta mázlista, ellógott egy matekot.

Konkrétan, nem tudok vidám dolgokról mesélni. Olyan vagyok, mint a híradó. Csak én cinikus is vagyok, az meg nem. Na. Meséljek egy történetet? Velem történt, és elég... eseménydús volt:

Ott kezdődött, hogy tavaly január 19-én Eni - akkor még nem voltunk legjobb barátnők - bevallotta nekem, hogy tetszik neki egy fiú az osztályból. A fiút elneveztük X2-nek, hogy titkos legyen, és tudjunk róla beszélgetni. Én elhatároztam, hogy segíteni fogok Eninek, hogy közelebb kerüljön a fiúhoz. Hú, hát nyáron határozottabb lettem, és nyolcadikban elkövettem pár dolgot. Az első az volt, hogy belezúgtam a paliba, vagy legalábbis azt hittem, de az pár napon belül elmúlt, esküszöm, mint valami betegség-.-" Aztán elegem lett, hogy nem történik semmi, és... na, ehhez kellett bátorság. Hetedikben május 17.-én írtam egy verset - mert imádok verset írni - Eni nevében a fiúnak, persze nem küldtük el, csak úgy írtam. A vers:

Miért fordulsz hátra, és miért mosolyogsz rám,

Bírsz engem vagy több is lehet szívedben talán?

Azt hiszem sokára fejted meg a titkom,

De hidd el nekem, én most ezt a szívemből írom:

Szeretném ha szeretnél,

Ezerszer megölelnél,

Szeretném ha szeretnél,

Örökkön és örökké.

Tudom hogy nem nagyon van esélyem nálad,

De azt hiszem az írásban a kezem el is fárad.

Végezetül annyit írok üzenetnek IDE:

Jegyezd meg a nevemet amíg élsz ÖRÖKRE(L).

Íme a versem. Kinyomtattam egy papírra, és beraktam a fiú táskájába, amikor már mindenki kiment a teremből. Álnevet írtam az íróhoz. Na, egy héttel később megláttam a versemet X2 lányhaverjának - akit úgy hívnak mint engem(Rella) - a padjában, és nem bírtam tovább, főleg, hogy Eni nem is tudott a dologról. Rá egy hétre elmondtam Rellának, hogy én írtam a verset. Aznap elmondtam Eninek is. Nem haragudott, csak szegény meglepődött. Sok sok eseményt kihagyva, decemberben megtudtam, hogy X2 elköltözik. Eni pont nem volt suliban, így szerencsére nem hallotta. Szóval már az is rossz volt, hogy valahogy el kellett mondanom neki, hogy a fiú elmegy az ország másik végébe. Na, oké, elment, meg minden. Eni vette a bátorságot, ráírt facebook-on. Aztán leírta neki a vers első sorát, hogy tudja-e a fiú, miről van szó. Hát nem tudta. Enivel csak lestünk, hogy mit csesztem el, mert egész félévben ezen izgultunk. Olyan mérges lettem, hogy írtam egy gyönyörű üzenetet X2-nek: Szia. figyu, én nem azert guriztem egy evet a baratnom miatt, hogy aztan ne emlekezz semmire, nem azert kuldtem azt a verset a baratnom neveben, hogy aztan elfelejtsd, most kiderult, hogy talan nem is kaptad meg. egyszeruan mondd azt, hogy bazmeg szabo kocsog vagy, és akkor bekenhagylak. koszontem.

Igen, ezt írtam, így ékezetek nélkül: ) Ez lenne hát a történet, persze tarkította még egy s más, de hát ez már a múlt, éljünk a mának!!!: D

Hm...körülbelül ennyi, amit most mondani tudok. Ma megint előkerült a ki cigizik - téma ebédnél. Olyanokról tudtam meg, hogy cigiznek, akikről az életben nem gondoltam volna. Persze sejteni sejtettem, de azért sokkolt... méghozzá nem kicsit. Valahogy rá kéne venni azokat, akik cigiznek, hogy tanuljanak jól. Ha mással nem, azzal kéne őket motiválni, hogy csak akkor fognak tudni maguknak felnőtt korukban cigit venni, ha tanulnak. Nem tudom, hatna-e, de egy próbát megér. Tényleg nem értem, ez mire jó. De inkább mesélek másról, ez a cigi-téma már unalmas lehet...

Neveket nem akarok írni, nem véletlen. Van egy lány az osztályban, aki egyszerűen... hm, most mondtam volna valamit. És több ilyen lány van, akire mondanék valamit, és nem csak én, mások is. Össze-vissza kavarják a...leírnám, mert kimondani is kimondom, de most nem írom le. Szal' az a lány egyszer, még ötödikben jól elküldött ebédnél, az egyik legjobb barátnőm mellől!!!: -Rella, értsd már meg, hogy nem akarunk veled ülni! - megkapta, hetedikben én oltottam vissza, mert rászállt a legeslegjobb barátnőmre, úgyhogy megmondtam neki, hogy álljon le. Persze hogy tagadta, hogy el akarja tőlem venni a barátnőmet...Aztán másra szállt rá, és abból a baráti körből próbált kitúrni valakit. Most, nyolcadikban a padtársam egyik barátnőjét próbálja kiebrudalni a baráti körből, nem tudom, hogy tudatosan csinálja-e, vagy csak ösztönösen, és észre sem veszi magát. Pedig már csomóan szóltak neki, hogy jó lenne ha leállna. Minden esetre, meg van a biztos társasága. Most kb. az van, ha utálják is egymást, cigizni elmennek együtt. Jó példa rá a padtársam, aki ma a lánnyal ment el kaja után cigizni. Nagy az összetartás. Esküszöm, ketté szedem az osztályt, és klánokat fogunk alapítani: A Cigiző klán és a Nem dohányzó klán. Uhh, de gáz...-.-" De ha már így állunk, mi, egészségesen élők tartsunk össze : ) A többi meg majd úgyis megpusztul, mert tönkreteszi magát...

Az osztályunk egy rémálom. Persze jobb mint a B osztály - mi vagyunk az ások - , de akkor is. A fele osztály cigizik, diszkóba jár, és minden hétvégén be vannak állva... jobb nem is lehetne. Szerencsére én, és a baráti köröm nem tartozunk közéjük. Ja, azt még nem is mondtam, hogy katolikus gimnáziumba járunk. Na szép...-.-" Inkább kaotikus, mint katolikus, de mindegy. Csak hogy értsd, miről is akarok én itt beszédet tartani; rólunk. Rólunk, 13-14 éves fiatalokról. Időközben majd felnövünk, valaki jó állást kap - valszeg' az aki nem drogozza agyon magát, és jól tanul - valaki meg majd az utcát sepri 30 000 forintos havibérért... Szerintem jobban tennék, ha tanulnának. Jó, én se vagyok egy penge a suliban, de nem cigizem, nem iszom, és nem is fogok. Kész. Kíváncsi vagyok amúgy, hogy milyen szüleik vannak az ilyen fiataloknak. Bár, az osztályunkban a legnagyobb pofájú, izomkolosszus fiúnak anyám ismeri a szüleit, és tök rendesek... A padtársam szülei is annyira normálisak, hogy normálisabbak már nem is lehetnének, mégis a lány cigit szív, és néha iszik is. És nem valami jó tanuló... Egyszóval, ha száz évig magyaráznák sem érteném, hogy miért csinálják, ha egyszer mindenük megvan: évente új teló, lap-top, meg a franc tudja még mi. Nekem nincs lap-topom. A telómért is rendesen megdolgoztam, egész nyáron apának segítettem megcsinálni a garázs fölötti szobát, hogy végre külön szobánk legyen a húgommal, aki most elsős. Szóval nem értem... Nyolcadikosok vagyunk!!! Húsz éves korukra - vagy hamarabb - ezek teljesen szét fognak esni. Minek mennek 14 évesen az egyetem éjszakai klubjába? Na, és a szülők hogy tudják, hol van a gyerek? Sosem fogom megérteni, hogy ha a gyerek azt mondja, átmegy aludni egy haverjához, az anyuka miért nem hívja fel a haver anyját... mert nem hívja.

Mindenesetre kíváncsi leszek, hogy milyen életük lesz tíz év múlva...