Nem tudok címet kitalálni...
2012.04.29. 20:49
Ma elmentünk a telekre, hogy a nagyi és az én szülinapomat megünnepeljük.
Persze mindkettőnknek jövő héten lesz, de a hosszúhétvégét kihasználva úgy döntöttünk, hogy jobb lesz így. A telekre mentünk… de jó.
Megérkezésünkkor nagyi odajött és megölelt, erre apa, látván, hogy nagyival beszélgetek, rögtön lecseszett, hogy én baszok csinálni valamit… Ettől fogva mindent én akartam csinálni. Kivettem nagyi kezéből a seprőt – pechemre talált egy másikat, ez történik, ha segíteni akarok. Nekem még az sem megy rendesen…: S
Miután kihordtam a székeket is, meg a párnákat, anya rám szólt, hogy álljak le, mert én vagyok az ünnepelt. Sehogy sem engedte, hogy kivigyem a tálcát, amin a kávéjuk volt.
Megitták a kávét, én meg az egyik széket bevittem a meggyfa alá távol tőlük, és fellapoztam a Jane Eyre-t. Olvastam, aztán anyáék rám szóltak, hogy üljek be hozzájuk a tető alá az árnyékba. Nagyi átadta az ajándékomat. Vagyis Márti, mert ha ajándékról van szó… ha hagyom neki, még ki is bontja… komolyan.
Ebédeltünk, azután az egyik nyugágyféle-széket vittem be a meggyfa félárnyékába, és olvastam, olvastam, olvastam… Aztán apa és Márti sétálni mentek, apa megint piszkált, hogy miért nem akarok velük menni, mert úgy sosem leszek jó kondiban, ha nem mozgok… Persze, hogy én is elmentem sétálni, csak nem velük. Makacs módon a saját utamat akartam járni. Így elmentem konkrétan a francba. Olyan helyeken jártam, ahol még nem voltunk. Z ösztöneimre kellett hallgatnom, – meg persze kellett hit is, hogy ne essek pánikba - kóboroltam erdőn, réten, utcákon keresztül, persze kitaposott ösvényeken. Mindenképpen az autóút hangjait kerestem, mert a mentén haza tudtam volna menni. És a hatodik érzékem nem csalt meg, ismerős utcákhoz vitt, miután fellélegezve megtaláltam az autóutat. Nevetnem kellett, amikor láttam, milyen közel voltam az ismerős környékhez. Azt hiszem, sokszor megyek még arra. Egy óra volt, kaland volt, jó volt: ) Szépen leégtem, főleg a karom. De a combom és a térdem is kapott belőle, meg a köldököm alatt is leégtem, meg szerencsére az arcom is kapott egy kis színt. Ez volt a cél: hogy ne legyek hullaszínű.
Amikor hazajöttünk, egy cigány csávó (feka nigger állat – apám megfogalmazásában) állt a szomszédunk kapuja előtt. Megint jött pénzt kunyerálni. Engem nagyon megnézett, mivel rövidnadrágban, és sporttopban voltam, ami ugye… tudjuk milyen, mell alattig ér. Liza meg majdnem nekiugrott a csávónak! Ment neki, ugatott, morgott, ha nem hívja vissza anya, széttépi a csávót. Meg is lett dicsérve, az ilyen koszos cigányokat széttépheti, a rendesekkel semmi bajom. Aztán a másik szomszédunknál tűnt fel egy rakás cigány. Na ige, minkét szomszédaink idősek. Hozzánk nem jönnek, egyrészt, mert Liza lerendezné őket, másrészt meg apa elküldené őket a picsába…: )
Amúgy kirándulásom alatt eszembe jutottak azok a személyek, akik most már életem részei. Név szerint: Zsuzsi, Zselyke, Miklós, és… Eni lenne, viszont elromlott. És folyamatosan romlik. Láttam az msn-es kiírását: MA GO PESTRE!!! Stb. Merthogy ma volt SP nagykoncert… és megnyerte az egyik facebookos VIP-jegyet. Semmi bajom azzal, hogy kiírta. Nekem a GO-val van bajom. Angolul írja, németes, és ez nem az ő stílusa. Nagyon nem. Elég jól ismerem ahhoz, hogy el tudjam dönteni. Szomorú látni, főleg nekem, hogy apránként teljesen elveszíti régi önmagát. Tényleg lehangoló, és Vera ezt nem fogja észrevenni… soha. És sosem fog úgy aggódni Eniért, mint én. Ez van, ezt kell szeretni…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
